Képzeld, még 2016 decemberében rábeszéltem magam, hogy egy nagyszerű helyre betérjek. A betérést nem kell szó szerint értelmezni. ;)

Lábam egyenesen az IKI-be ( Izraeli Kulturális Intézet) vezetett. Tulajdonképpen az autót vezettem. Hosszas keresgélés után a legdrágább parkolót sikerült kinéznem, mert az utcán való parkolást nem tartottam biztonságosnak. A föld alatti mélységek fényárjaiban elveszve kapálóztam a felső szintre. Hatalmas ajtó csattanás, egy széltől is védett perc, majd lefagyott tekintetem az égnek meresztve a Deák tér monstrumai magasodtak felém. Nem kerestem sokáig a találkozási pontot, mert többször egyeztettem egy kedves és segítőkész szövetekbe burkolt humánummal, aki készségesen felvilágosított, hogy mire jelentkeztem.

Első alkalommal nem igazán működött a kémia, zavartan néztem, miközben ő folyamatosan beszélt hozzám. Na igen, multitasking-oltam, már megint. Gondoltam magamban és zsebre dugott kézzel kisétáltam. Egy teleport térbeli kitérője által újra itt vagyok a fizikai valóságban.

Most indul a körforgás!

Próbálok visszaszaladni, emlékeim fiókjait újra kinyitni. 

Shalom Israel!

1. hét:

Korán reggel a kakas kukorékolása előtt ébredtem, még reggelnek nem is nevezhetném azt a percet, mikor telefonom ébresztője bekapcsolt. Napirendem felborítva, századmásodpercek alatt sikerült elkészülnöm. Szokásomhoz híven az indulást korán kezdtem. Egy csók és egy gyöngéd simítással elköszöntem kedvesemtől.

2:45 perc A lakás előtt, már indulni készen várt a taxi, melegedett motorja az autónak. Nem megszokott sárga- fekete taxi volt, amely a reptérre szállított, így vonakodva ültem be. Abban a pillanatban, ahogy zártam az ajtót az autó elindult. A sofőrrel próbáltam beszélgetni, de csak a kattanásaimról váltottunk szót, reményeim szerint élvezte Ő is a tudományos aktusokat, melyek fejemben születtek és kicsapódtak arra az egyénre, aki veszi azokat.Nem telt el 10 perc és már a koordinátor lakása előtt túráztattuk a motort. Jancsi nem gondolta, hogy a fénynél is sebesebben érünk oda, így telefonon még felhívtam párszor, aztán kapcsolt, hogy megérkeztünk.

Beült az autóba és máris a repülő terminálján voltunk bőrönddel, kistáskákkal a kézben. Hatalmas sor fogadott, hirtelen nem tudtam hova álljak, aztán hamar megkaptam a beszállókártyám. Pár perc múlva security check. Rendben, essünk túl rajta!- gondoltam. Ahogy már számtalanszor láttam a videón a sorrendiséget betartva örömmel vonultam át a detektoros kapun, habár cipőmtől kénytelen voltam egy kis időre megválni.

A sor csak úgy kígyózott befelé, a gép tartalmát hamar kitöltöttük. Ablak mellé sorsoltak (persze ilyenkor nem a szerencsejátékra gondol az ember, ugye...), így a felszállást követően a repülés ősi vágya munkálkodott bennem, mit egykor a Neandervölgyi emberek szíve kezdett kutatni, bár írásos forrásaink a kerékről vannak, elképzelhető, hogy repülni is próbáltak akkoriban.


A kép csak illusztráció, nincs politikai nyomatéka!  :D

Kicsit elrugaszkodtam a témától, természetesen felszálltunk a repülővel. ☁️ ✈️☁️ 

Folyt. köv.

PS. Bocsi, elvesztem a pörgésben! :D